Aki Zentus-szobrot ajándékozna a városnak, és aki a vébé trófeáit is kalapálja
Nem a tanult szakmája a szentesi Vasveréb Kézműves Műhely kovácsának a vas hagyományos eljárással készült megmunkálása. Ám ennek az ötletekkel és tervekkel teli fiatalembernek a kezéből, mégis megszámlálhatatlanul sok szép darab került már ki az elmúlt hét esztendő alatt. Most ő csinálhatja például a karatékák világbajnokságára is a díjakat, de számára a szakmai csúcsot mégis egy olyan köztéri műalkotás jelentené – természetesen az is vasból --, amivel a város névadójának szeretne majd maradandó emléket állítani.
- Amikor hét éve megleptem a feleségem az első saját készítésű kovácsoltvas gyertyatartókkal, azok annyira megtetszettek neki, hogy ő biztatott, kezdjek el komolyabban foglalkozni ezzel a munkával – meséli, a mára már mesteri fokra fejlesztett kézművessége kezdőlépéseit, a széles körben csak „Vasveréb”-ként ismert és elismert fiatalember, a Temető utcai kovácsműhelyében. Aztán utal az édesapjára is, akitől sok-sok jó tanácsot kapott annak idején az induláskor. Majd a magát „autodidakta életművész”-nek tituláló szentesi vasműves mutatja az első komolyabb darabját; azt, az azért inkább galamb-, mintsem verébméretű kovácsoltvas sárkányt, amiről a becenevét kapta egy barátjától. Egyébiránt a személyi okmányaiban az ifjabb Medgyesi István nevet jegyezték be anno, de mint mondja, ez nem is annyira lényeges.
- Nem tartok konkurenciának senkit, ha valakinek van kedve hozzá, hát rajta, próbálja meg, csinálja! – mondja a kovács arra kérdésemre, mennyire telített ma ezen a területen a piac. Majd érdeklődésemre elmondja, nála a munka menete a vasanyag beszerzésétől, a többnyire természetes anyaggal festett késztermékek beszereléséig tart. Itt rögtön hozzá is teszi, bizony az alapanyag árak a hét esztendő alatt a háromszorosára nőttek, de már a lengyel lángborsó is több mint a duplájába kerül, mint amikor ő belevágott, a kimondott kovácsszén pedig, maholnap már vetekszik az arany árával.
S hogy mi-minden került már ki ez idáig a Vasveréb Kézműves Műhelyből?
Nos, a külső építészeti elemektől - mint a lámpatestek, kerítések, kapuk, postaládák és egyebek – a belső lakberendezési tárgyakig, bútorok, karnisok, dísztárgyak széles palettája dicséri ennek a kreatív mesternek az ügyes keze munkáját. A motívumokat pedig egyfelől a megrendelő igénye alakítja, másrészt az ő fantáziája, harmadrészt a pillanatnyi ötlet. Ezek kombinációjából általában úgy testesül meg a késztermék, hogy az elképzeléseket ő több változatban is megtervezi, abból választja ki a kuncsaft a számára legszimpatikusabbat és akkor még mindig közbejöhet az isteni szikra, ami egy újabb fazont eredményezhet.
- Engem abszolút szórakoztat a munkám. Ha valaki szeret valamit csinálni, azt előbb-utóbb jól fogja csinálni. Ma már ott tartok, ha újra kellene kezdenem az életem, akkor is csak ezt végezném – jön a szakmai hitvallás.
Naponta 10-12 órát azonban, a kohó mellett állni és – itt tényleg a szó valódi értelmében! - addig ütni a vasat, amíg meleg, bizony nem könnyű pénzkereset. De vajon kik áldoznak erre az olcsónak éppen nem mondható, de felettébb időt álló és szemmel láthatóan mutatós darabokra? Mint „Vasveréb”-től megtudom, a kovácsoltvas, az bizony tényleg ízlés-, igény- és pénztárcafüggő termék. Majd hozzáteszi, a szép és igényes munka, mindig hozza a következő megrendelőt, bár szerinte a silány munkának is meg van a maga reklámértéke, csak éppenséggel teljesen más előjellel…
Kíváncsi vagyok arra is, vajon honnan köszönnek már vissza az országból Vasveréb kiválóságai. Mint vendéglátóm sorolásából kiderül, Nyíregyházától Sopronig szinte minden tájról, de nagyon sok készterméke került neki már a fővárosba is. És ha eddig esetleg még nem is, de ősszel már minden bizonnyal jut belőlük szerte a nagyvilágban is. Nagy büszkeségére ugyanis, ő gyárthatja majd le a szentesi szervezésű, budapesti karate-világbajnokság helyezettjeinek a díjait – természetesen azokat is a hagyományos eljárással készített kovácsoltvasból!
De vajon számára ez már a szakmai csúcsot jelenti majd?
A válasza rövid és határozott: nem! Mint lapunkkal elsőként megosztja a dédelgetett titkát: a nagy álma, hogy Szentest meg szeretné majd ajándékozni egy olyan maradandó műalkotással, egy köztéri vasszoborral, ami Zentus vitézt ábrázolná. Ami nem lenne túl nagy, de nem is túl kicsi, olyan, mint maga ez a Kurca-parti város. Bár mint érdeklődésemre elmondja, a város még az életben nem rendelt tőle semmit, de ő is olyan, mint ennek a településnek a legtöbb lakója: betegesen szereti ezt a települést, ragaszkodik hozzá és tenni szeretne érte valamit.
Végezetül arról faggatom a kézművest, magánemberként is kötődik a történelemhez, vagy csak a munkája által. Mint mondja, őt egészen régtől foglalkoztatja a múlt, csak most már végre jó lenne tudni, melyik a hiteles.
- Az embernek ragaszkodnia kell a gyökerekhez, de meg kell ismerni azt is, hogy azok honnan erednek – mondj a kovács, majd a kávészünet leteltével, újra éleszteti a tüzet és veri tovább a vasat.
Rengeteg ember további örömére és sok-sok tágra nyíló szemnek rácsodálkozására.
Mint legutóbb például a lapunk nevét viselő Szentes Fór Expo-n is, ahol megkapta a város polgármesterének különdíját.
Révész János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése