Vakon született. Harmincnégy és fél éve, éppen szentestén. De olyan szerető családban nevelkedett, ahol őt a kezdetektől teljes értékű emberként kezelték. Ez pedig arra inspirálta a szegvári ifjabb Ternai Józsefet, hogy ne csak önmagának, hanem az őt így elfogadó világnak is bizonyítsa: ő egy boldog ember.
- 1974. december 24-én, Jézus születésnapján, a vártnál két hónappal korábban születtem, majd egy ideig inkubátorban növekedtem és ezek a momentumok, mind-mind meghatározták a további életem alakulását – meséli ifjabb Ternai József, a szépen rendezett és gondozott szegvári szülői ház hűvös szobájában. Majd hozzáteszi, érzi, Isten őt így szereti, ahogy van: vakon. Azzal pedig, hogy nem köntörfalaz a szóval, oldja a bennem lappangó feszültséget. Józsi nem betegségnek, de még csak nem is fogyatékosságnak veszi fel az örök sötétséget, amiben él, hanem egy természetes állapotnak, amihez alkalmazkodnia kellett. Nagy tisztelettel beszél a szüleiről, akik sok hasonló sorsra ítélt társukkal ellentétben, nem váltak el, hanem a mai napig, biztos támaszt nyújtanak neki, akárcsak a látó bátyja, Zoltán.
Arra a kérdésemre, miként tolerálja a tágabb környezete az ő problémáját, azt mondja: ezzel semmi gond. A gyerekkorát említi, amikor a hasonló korú gyerkőcökkel ugyanúgy játszott, mint a többiek, és ő csak annyi pluszt jelentett a barátoknak, hogy haza kellett kísérniük. De Pesten, a Vakok Általános Iskolájában nem csak a számok, a betűk és a zene világában szerzett jártasságot, hanem megtanulta azt is, hogyan lehet és kell biztonságosan közlekedni.
- Bárhova el tud jutni egy vak ember is, csak meg kell vele tanítani az útvonalat, és az emberek jóindulatán múlik, mennyire vannak tekintettel a másikra – mondja. Majd meg is mutatja, ő miként tájékozódik például a lakásban, vagy bárhol, ahol egy analóg óra beosztásának megfelelően veszi fel az irányt és a maradandó tárgyakhoz igazodik. Ám nagyon kell ügyelnie, hogy mindig minden a helyén legyen, hiszen az agya azt memorizálja, majd akár egy mai gépkocsivezetőt a GPS, úgy navigálja a cél felé. Ami pedig a közterületek akadálymentesítését illeti, neki ezzel sincs különösebb problémája. Mint ahogy a kutyákkal sem, amiket nagyon szeret, de egyelőre nem igényli a vezetésüket.
Ő könnyen odatalált a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba is, ahol látó fiatalok között érettségizett, majd levelező tagozaton a szegedi Római Katolikus Hittudományi Főiskolán szerzett diplomát. A memóriáját pedig a mai napig mindig edzésben tartja, példaként említi, egy időben például versenyzett a vízállásjelentést bemondókkal, mennyit tud a sok adat közül fejből visszaadni.
Ma ő a katolikus kántor a falujában. Ez tölti ki az ideje jó részét, meg a sok barát, akikkel naponta leült egy teára, átbeszélni a napi eseményeket. De mellette sokat olvas. És már kapcsolja is a számítógépet, mutatja, hogy miként. A kiválasztott könyvet rárakja a szkennelre, és a masina egy karakterfelismerő program segítségével, már alakítja is át a betűket hanggá. És hogy milyen témájú könyveket olvas? Nos Józsi , a szépirodalomtól az orvosi szakkönyvekig, „mindenevő”. Ám a meglepetésem még tovább fokozódik, amikor azt meséli, ő hogyan néz tévét. Mint mondja, a hangok, a beszéd, a hangsúlyok, a háttér zörejek és a zene alapján, felépíti magának a történetet. Ha pedig valamit nem ért, azt utólag megkérdezi a szüleitől és kész a film.
És aki nézi a szegvári Kurca Televízió műsorait, az előtt nem ismeretlen beszélgetőtársam. De nála vajon, honnan a nóták szeretete? A gyermekkorában kezdődött ez is nála, amikor még voltak nótaműsorok a rádióban, amit az apukája szívesen hallgatott. De adódik ez a nóták iránti vonzalom nála abból is, hogy őt soha nem dugták el, nem szégyellték a szülei, hanem vitték magukkal, még lakodalmakba is. És neki az éjfél utáni nótázások, mindig örömet jelentettek, hiszen vallja, ezek a magyar dalok az élet minden rezdülését átölelik. Aztán kedvet kapott hozzá és elhatározta, ő bizony magyar nóta énekes lesz. Pesten, az Országos Szórakoztatózenei Központban lett képzett zenész, tangóharmonikás, majd a szentesi Nagy János tanár úrnál tanult meg játszani a foglalkozásához nélkülözhetetlen orgonán. A Rozmaring Népdalkör vezetőjeként pedig nagyon elégedett, mint állítja, sokat fejlődött ez a lelkes kis csapat, amely immáron nem csak a saját szórakoztatására dalol, hanem a képernyőn keresztül, sokak örömére.
- Amit lehetett, az eddigi életemben én már kihoztam magamból. Egy dolog viszont még hátravan, amit szeretnék megvalósítani: családot alapítani – mondja végezetül ifjabb Ternai József.
Aki búcsúzáskor még kéri tőlem, feltétlenül foglaljam bele, ő egy boldog vak ember!
És teszem ezt szívesen, hiszen rá van írva, a mosolygós arcára.
Révész János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése